Egy növekvő iparág

„Nemzetünk éltető eleme a horgászat, velünk született. A földtől, amiben élünk, a minket körülvevő tengerig, létünk elengedhetetlen része marad. A halászat, országunk és népünk egyek, és elválaszthatatlannak kell maradniuk.” Ez a felirat található a Felivaru-i (Lhaviyani-Atill) halkonzervgyár épületén, amely 1977-ben épült. Ez válasz a Srí Lanka-i kormánynak a hikki mas (rostos szárított hal) exportja elleni bojkottjára. A Maldív-szigetek Ibrahim Naseer vezette kormányának új halfeldolgozási módot kellett bevezetnie.

A Maldív-szigetek tonhaltermelése ma már világszerte ismert. A naponta palackozott mintegy 55 tonna tonhal elsősorban az európai piacra kerül. 1988-ban a halkonzerv exportja 2.740 tonna volt. Van még egy konzervgyár az ország déli részén. Termelése azonban még meg sem közelíti a Felivarusét. A tonhalat a lehető leggyorsabban fel kell dolgozni, miután a halászok este bevitték a gyárba. A szigetet hűtőházak, műhelyek, étkezdék és a mintegy 500 alkalmazottat foglalkoztató szállások tarkítják, így semmi sem akadályozza a gyors feldolgozást. Mivel a Maldív-szigeteken nem folyik hálós halászat, biztos lehet benne, hogy konzervdobozban találunk tiszta tonhalat. A maldív halászat kapcsán néha szó esik a borostyánról (az ámbra is), ami nagyon értékes és ritka. A borostyán a sperma bálnák beleiből származó anyagcseretermék, és a pézsmához hasonlóan a parfümiparban használják. Ma már léteznek szintetikus helyettesítők, de az eredeti még mindig nagyon népszerű. Ez a meglehetősen csúnya és bűzös termék néha a vízen lebeg, vagy a tengerparton fekszik. Aki talál egy darabot, szerencsésnek kell lennie: a pletykák szerint egy 1 kg-os borostyántömbért egykor több mint 90 millió rufiyát fizettek.